Navigáció átugrása


05 22 2024

Utánpótlás mérkőzés értékelések

  • Feltöltve: 2024-05-22 20:06:03

U7 – Bozsik fesztivál Komárom

Nagy Gábor: A hétvégén Bozsik fesztiválon vettek részt a legkisebbeink. A pünkösdi ünnepek ellenére rekord létszámban szerepeltünk a rendezvényen. A szorgalom az edzéseken is látható, rendszeresen megtöltjük már a laktanyai kisműfüves pályát. A nagyon jó hozzáállás azt eredményezi, hogy a srácok egymást húzzák felfelé, egyre nagyobb tempóban tudják végrehajtani a technikai elemeket.

 

U9 – Bozsik fesztivál Komárom

Hajnal Gábor/Farkas Gergely: A hét folyamán kisebb létszámban tudtunk edzeni betegségek miatt! Ez a hétvégi fesztiválon is meglátszott! Mindezek ellenére, akiknek egészsége engedte és eltudtak jönni azok jó teljesítményt nyújtottak! Köszönjük nekik a részvételt!

 

U12 – Üstökös FC Győr  - Komárom VSE 4-1

Torday Dávid: Az előző heti vereség után,  bizonyítás vágytól égtek a fiatalok, nagy lelkesedéssel, kombinatív játékkal indult a mérkőzés, Somogyi 4. percben meg is szerezte a vezetést. Első 20 percben nagy nyomást helyeztünk ellenfelünkre, Szinte végig az ő térfelükön zajlott a játék. Az első negyed játékidejének lejárta után, a játékvezető indokolatlanul hagyta még tovább folyni a mérkőzést, aminek eredménye képen, az első lövésükből (gyönyörű lövés a hosszú felső sarokba) ki tudtak egyenlíteni. A második 20 percben tovább tudtuk még folytatni a játékunkat, viszont KÉT szép kiugratásunkat is visszafújta lesnek! Majd jött a mérkőzés, részünkről szomorú fordulópontja: mi támadtunk a bal szélen, Nemcsek B.-t őrző védő, a labdát egyáltalán nem nézve fellökte a játékosom, nem fújt a bíró, majd az így tovább gurult labdából indították a les állásban helyezkedő támadójukat, újra nem hangzott el sípszó és ebből sikerült megszerezniük a vezetést. Ezután a sorozatosan ellenünk vétő bírói hibák után nem tudtuk azt a lendületet hozni, mint az elején. Sem én sem a játékosaim nem tudtak már úgy oda koncentrálni a játékra, ahogy kellett volna, ezáltal az egyébként felettébb labdabiztos és jó játékerőt képviselő hazai csapat vette át az irányítást. Sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés, ettől az erős csapattól nem feltétlen baj vereséget szenvedni, de nem így..

Szezonzáró mérkőzésünket hazai pályán Sopron ellen vívjuk meg. Ettől a mérkőzéstől függetlenül, felemás tavaszi szezont zárva, úgy gondolom előkelő 3. helyen zár a csapat.

 

U13 – DANA Győrűjfalu SE – Komárom VSE

Holbik János: -

 

U15 – Komárom VSE – Maroshegy EE 0-3

Vasi Krisztián: Az 1.félidőben nagyon szervezettek voltunk, jól védekeztünk, és sikerült helyzeteket is kialakítani, amelyeket sajnos kihagytunk. A félidő utolsó percében megszerezte a vezetést a vendégcsapat, így hátránnyal mentünk a szünetre. A 2.félidőben is próbálkoztunk becsülettel, bár ekkor már kevesebbet jutottunk el az ellenfél kapujáig, akik a mérkőzés vége felé még kétszer betaláltak. A csapat összteljesítményét most sem érheti panasz, a helyzetkihasználás javításával tudnánk az eredményességen is javítani, de a csapatot is sem érheti panasz, mert mindenki kifocizza a magában rejlő képességeket.

 

U16 – Goldball FC – Komárom VSE 3 -1

László Péter: Idegenbeli rossz szériánkat nem tudtuk megszakítani. Nagyon hamar vezetést szerzett a Goldball egy óriási egyéni hibából 1-0. Nem sokkal később kihagytunk egy ordító ziccert, amivel hamar egalizálhattunk volna. Egy picit kellett várni a javításra, amely után 1-1-re módosult a mérkőzés. 1-1-nél kapufát rúgtunk egy szép támadás végén. Sajnos ez után szintén bekövetkezett egy egyéni hiba, amit a Goldball kihasznált 2-1. Utána már sok lehetőségünk nem volt és összeszedtünk egy felesleges kiállítást is. Próbáltunk egalizálni, de ez nem jött össze, hanem kaptunk még 1 gólt, ezzel kialakult a 3-1-es végeredmény.

 

U17 – Csepel UFC – Komárom VSE 3-1

Lencse Balázs: Az első félidőben nagyon rossz felfogásban és minőségben játszottunk. A párharcok nagy részét elveszítettük. Nem tudtunk labdát birtokolni ezért folyamatos nyomás alatt voltunk. A második félidőben kicserélték a srácokat, csúsztak másztak, így sikerült kiegyenlíteni. Sajnos az utolsó 15 percre teljesen elkészültünk fizikálisan, így a hazai csapat megszerezte a győzelmet. Jók: Bán, Mészáros

 

U19 – Komárom VSE – FC Ajka 1-2

Bán Roland: A szezon utolsó hazai mérkőzésén az előttünk álló Ajka csapatot fogadtuk. Az ősz folyamán egy súlyos vereségbe szaladtunk bele Ajkán, így mindenféleképpen szerettük volna itthon tartani a 3 pontot. Jó mentalitással mentünk bele a mérkőzésbe, az elején 1-2 lehetőséget kialakítottunk ezt követően inkább mezőnyben folyt a játék, az ellenfelünk vezetett két veszélyes kontrát , de nekünk is volt labdánk a vezetés megszerzéséhez. A 2. félidőben az ellenfél térfelén tudtuk tartani a labdát. Egy szögletet követően a vezetést is megszereztük volna, de a játékvezető érthetetlen módon szabadrúgást ítélt kifelé. Ez eléggé megfogta a társaságot és egy 2 perces rövidzárlatot követően a vendégcsapat egyből megbüntetett minket. A végén még sikerült szépítenünk, de sajnos az egyenlítést már nem bírtuk kiharcolni. A mérkőzés során 4 játékosom is sérülést szenvedett, nekik jobbulást kívánok! Vasárnap Mosonmagyaróvárra utazunk, szeretnénk szépen lezárni ezt a szezont.

Közelgő mérkőzések

További mérkőzések

Friss eredmények

  • 2024-11-30 - U-19
    Bajnoki mérkőzés
    Komárom VSE3
    Mészöly Focisuli5
  • 2024-11-24 - U-19
    Bajnoki mérkőzés
    Diósdi STC2
    Komárom VSE1
  • 2024-11-24 - NBIII - Felnőtt csapat
    Bajnoki mérkőzés
    Komárom VSE2
    CREDOBUS Mosonmagyaróvár3
  • 2024-11-23 - U-14
    Bajnoki mérkőzés
    Dana Győrújfalu SE10
    Komárom VSE0
További eredmények

Galéria

Legújabb Video

Még több video...

Városunk