Utánpótlás edzői értékelések
- Feltöltve: 2024-09-13 08:27:47
U11 –Talent Kupa Lébény
Horváth Dániel: 2024.09.09.-én Lébényben szerepelt U11-es csapatunk. 18 csapat jelent meg a tornán, ahol a 7. helyen végzett a csapatunk. Összesen 9 mérkőzést játszottunk, ebből 6 győzelem két vereség és egy döntetlennel zártuk a tornát. Úgy gondolom végezhettünk volna még előkelőbb helyen is, de sokszor a szerencse nem mellénk állt. Ennek ellenére a gyerekek hozzáállása példaértékű volt. Játékban kicsit ingadozóbb volt a helyzet, mert voltak egészen jó mérkőzéseink és voltak kicsit gyengébben sikerült mérkőzések is. Összeségében úgy gondolom, hogy ez a torna is nagyon tanulságos volt a gyerekek számára és a fejlődésüket is szolgálta. Köszönjük a Lébény csapatának a meghívást.
U12 -MLSZ REGIONÁLIS U12 ÉSZAK-NYUGAT 1.FORDULÓ
Tatai AC – Komárom VSE 3-5
Lencse Balázs: Első mérkőzését játszotta ez a korosztály. Amolyan ismerkedési mérkőzés volt. A hozzáállás jó volt és ez mellett voltak ügyes egyéni teljesítmények. A két csapat között nagy volt a képesség beli különbség, ami még eredményben nem teljesen látszott. Nagyon sokat kell készülni a gyermekeknek, és akkor szép év elé néz ez a korosztály.
U13 - MLSZ REGIONÁLIS U13 ÉSZAK-NYUGAT 1.FORDULÓ
Komárom VSE – Tatai AC 5-0
Vasi Krisztián: A szezon első bajnoki mérkőzésén végig irányítva magabiztos győzelmet arattunk a játékra törekvő Tata ellen. A játék sebessége még nem volt az igazi, de minden játékos megfelelő terhelést tudott kapni, illetve örömteli, hogy végig a mi akaratunk érvényesült. Helyenként nagyon szép dolgokat láttunk, szép kombinációkat, tetszetős összjátékot. Gratulálok a csapatnak!
U13 - TERÜLETI FIÚ U13 DÉL 1.FORDULÓ
Bakonysárkányi SE – Komárom VSE 0-15
Torday Dávid: Fiataljaink fölényes győzelmet arattak idegenben. Technikai, taktikai tudásban, kondícióban felülmúltuk ellenfelünket. Végig küzdöttünk, a gyerekek az utolsó percig éhesek voltak a gólszerzésre. Elégedett voltam mindenkinek a hozzáállásával, teljesítményével.
U14 - MLSZ REGIONÁLUS U14 ALAP ÉSZAKNYUGATI CSOPORT 1.FORDULÓ
MITE – Komárom VSE 1-3
Holbik János: A mutatott játék bizakodásra adhat okot. Ilyen fegyelmezett és koncentrált munkával bárki ellen fogunk tudni eredményesen játszani. A támadások befejezésében kell javulnunk. Szikora Szilárdot, Bolla Dávidot, Lincz Róbertet és Fikner Jánost emelem ki és gratulálok a jó kezdéshez!
U16 - TERÜLETI FIÚ U16 ÉSZAKI CSOPORT 1.FORDULÓ
Komárom VSE – Baj KSE 6-4
Gucsi Végh Péter: Helyenként jó egyéni és csapatjáték volt látható a pályán. Viszont a játékfázisokban és egyéni játékban is sokat kell fejlődnünk a jövőben. Ez a bajnokság a játékosok egyéni képességeinek fejlődését szolgálja. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez és köszönön a szülők támogatását és segítségét.
U17 - MLSZ REGIONÁLIS U17 NYUGATI CSOPORT 1.FORDULÓ
Komárom VSE – Győrszentiván SE 10:0
László Péter: Már a bemelegítésnél lehetett látni, hogy az ellenfél szerény képességű, mind fizikálisan, mind technikai tudásban. Ahogy elkezdődött a mérkőzés egyből egy óriási helyzet adódott, amit még nem tudtunk gólra váltani. Folyamatosan dolgoztuk ki a helyzeteket és nagyobbnál nagyobb lehetőségek adódtak előttünk. A 15. percben tudtunk csak vezetést szerezni összesen 4 gólig jutottunk az első félidőben. A második félidőt szintén dominálva játszottuk, akkor 6 gólig sikerült eljutni, így kialakítva a 10-0-ás végeredményt. Fontos volt ez a magabiztos győzelem és megyünk tovább a céljaink felé.
U19 - MLSZ REGIONÁLIS U19 ALAP ÉSZAK-NYUGATI CSOPORT 1.FORDULÓ
Tatai AC – Komárom VSE 1-6
Bán Roland: Tisztában voltunk vele, hogy mire készülhetünk a Tatai csapattól és ennek megfelelően már a mérkőzés elejétől magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Folyamatosan megtudtuk bontani az ellenfél védekezését kombinatív játékkal egyedül az utolsó passzokba vagy a befejezésekbe csúszott hiba. A 2.félidőben ahogy a hazai csapat próbált visszajönni a mérkőzésbe úgy alakultak ki egyre nagyobb területek az ellenfél vonalai között, és ezeket sikerült is kihasználnunk. Örömteli volt ,hogy ami létszámelőnyös játékhelyzeteket gyakoroltunk azt több alkalommal is sikerült gólra váltani! Gratulálok a csapatomnak, úgy érzem bőven van még potenciál a társaságban, de ehhez a hétköznapokon is úgyanúgy bele kell állni a melóba mint hétvégente, akkor tudjuk csak elérni a kitűzőtt céljainkat. További sok sikert a Tatai csapatnak!