Utánpótlás eredmények és edzői értékelésék
- Feltöltve: 2024-10-11 12:16:52
2024.10. 06
U7 Bozsik fesztivál – Komárom
Nagy Gábor: A legkisebbek a hétvégén az idei második Bozsik fesztiválon szerepeltek. Az előző napok esőzései után nem volt az ideális a pálya a játékra, de ennek ellenére nagy lelkesedéssel játszottak a szép számban megjelent csemetéink. Néhány játékostól már kimondottan tudatos, szép megoldást is láthattunk, de természetesen voltak köztük olyanok is, akik egyelőre még csak ismerkednek a körülményekkel így a szezon elején. Büszke vagyok a srácokra, mert láthatóan lesz dolga a mosógépnek, ami bizonyítja a lelkes hozzáállásukat!
2024.10.06
U9 Bozsik fesztivál – Komárom
Farkas Gergely: A fiatalabb korosztály kezd hozzászokni a nagyobb pályához. Kezd játék megjelenni a mérkőzések során. Az idősebb játékosok kezdenek húzó személyiségek lenni. A csapatokat próbáltuk egyenlő erősségűekre kialakítani. (sikerült, volt sikerélmény és szoros mérkőzések is). Gratulálok minden játékosnak!
2024.10.06
U11 Régiós Bozsik torna – Iváncsa
Horváth Dániel: 2024.10.06-án Regionális Bozsikra utaztunk Iváncsára. Sajnos ezen a tornán az egész csapat jóval tudása alatt teljesített. Rengeteg technikai hibát láttam átadásban átvételben, fejben is lassúak voltunk és fizikálisan is le voltunk maradva. A párharcok többségét elveszítettük és a letámadásink is rosszul sikerültek. Nem helyeztünk elég nyomást az ellenfeleinkre, így könnyedén játszottak át minket. Összességében ez egy gyengére sikerült torna volt a csapatnak. Oklevelet Bene Botond kapta.
U12
2024.10.05
MLSZ REGIONÁLIS U12 ÉSZAK-NYUGAT 5.FORDULÓ
SC Sopron – Komárom VSE 9-2
Lencse Balázs: 25 percig méltó ellenfele voltunk a nagyon jó erőkből álló hazai csapatnak. Sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén. Ezekből 3-4 komolyabb helyzetet ki tudtunk alakítani. Ahogy telt az idő esett a koncentráció illetve fizikai fáradtság jelei is feltűntek. Egyre veszélyesebb volt az ellenfél és rengeteg lehetőséget alakítottak ki amiből több gólt szereztek. Összességében egy nagyon jó képességü csap ellen maradtunk alul.
U13
2024.10.02
Területi I. Osztály U13 4.FORDULÓ
Komárom VSE – Ászár KSE 6-0
Torday Dávid: Hazai pályán fogadtuk Ászár csapatát. Túlnyomórészt ellenfél térfelén zajlottak az események, azonban sok esetben hiányoltam a kellő agressziót, intenzitást, mondhatni belekényelmesedtünk a meccsbe. Pontrúgásokból továbbra is veszélyesek voltunk, több gólt is szereztünk. Gólszerzők: Pintér 3, Balogh A, Ludas-T., Pint.
U13
2024.10.05.
MLSZ REGIONÁLIS U13 ÉSZAK-NYUGAT 5.FORDULÓ
SC Sopron – Komárom VSE 5-0
Torday Dávid : Utazási nehézségeink adódtak, mérkőzés kezdete előtt 20 perccel érkeztünk meg. Ellenfelünk évek óta dominálni tud a bajnokságban, idén sincs másként, mérkőzésünk előtt 42:3-as gólaránnyal rendelkeztek. Védekezésünk rendkívül szervezett képet mutatott. A játék utolsó negyedéig ellenfelünk nem jutottak el kaput eltaláló lövésig. Gólt egy lecsúszott beadásból és egy feleslegesen elkövetett szabálytalanság után, büntetőből szerezték. Utolsó negyedórában sajnos 3 gólt kaptunk, elfáradtunk, fejben és talán fizikálisan is.
Összességében egy nagyon jó iramú mérkőzés volt, rengeteg párharccal. Örülök, hogy nem rugdostuk fel ész nélkül a labdákat, szép labdakihozatalokat vezettünk. Támadásban súlytalanok voltunk, jelenlegi házi gólkirályunk (Ludas-T.) hiánya érezhető volt. Bátrabban és nagyobb önbizalommal többet is elérhettünk volna!
U14
2024.10.04
MLSZ REGIONÁLSS U14 ALAP ÉSZAKNYUGATI CSOPORT 5.FORDULÓ
Törökbálint – Komárom VSE 1-4
Holbik János: Vízszintes esőben, szélben, festői környezetben, kiszenvedett győzelem.
A srácok kitartásból, akaraterőből, küzdőszellemből jelesre vizsgáztak ezen a napon. Somának mielőbbi felépülést kívánunk!!
Gól:Csipánszky 2; Fikner, Bolla
U16
2024.10.06
Területi I. Osztály Északi CSOPORT 5.FORDULÓ
Lábatlan – Komárom VSE 1-3
Gucsi Végh Péter: Új összeállításban, sok játékos számára új pozícióban jó teljesítményt nyújtott. Időszakonként jó csapatjátékot mutatva megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Köszönöm mindenkinek a játékot és gratulálok a győzelemhez.
U17
2024.10.05
MLSZ REGIONÁLIS U17 NYUGATI CSOPORT 4.FORDULÓ
MITE – Komárom VSE 3-2
László Péter: Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen gyors támadásokat vezettünk és Kozma Kristóf révén megszereztük a vezetést 0-1. Az ellenfél a 29. percben egy vitatott szituációból szerzett gólt 1-1. Erre hamar tudtunk válaszolni Sári Levente nagyon szép gólja utána 1-2-re módosult az állás. Pandur Tamás egy szabadrúgás góllal tudott egyenlíteni 2-2. Második félidő mindkét csapat számára meddő volt, hiába birtokoltuk többet a labdát az ellenfél veszélyes ellentámadásokat vezetett. A végén előtt nem sokkal sajnos a vezetést is megszerezte a hazai csapat, amivel meg is nyerték a mérkőzést 3-2. Összességében nem érdemeltünk volna vereséget, de sajnos ilyen a foci, ebből reméltem tanultunk.
U19
2024.10.04
MLSZ REGIONÁLIS U19 ALAP ÉSZAKNYUGATI CSOPORT 4.FORDULÓ
Komárom VSE – Kelent Talents 3-0
Bán Roland: A 4.fordulóban Kelen Talents csapatát fogadtuk akik a tabellán közvetlenül mögöttünk szerepeltek. Mindenképpen szerettük volna kijavítani az előző fordulóban elért döntetlent hazai pályán. Szerencsére ez sikerült is! Viszont egy gyenge színvonalú és intenzitású meccset játszottunk Egyetlen pozitívum volt a mérkőzésben, hogy végre sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a találkozót, de a jövőben ennél jóval több kell ha szeretnénk tapadni az élbolyhoz. Bízom benne, hogy a Csákvár ellen már játékban is mutatni tudunk javuló tendenciát!