Utánpótlás csapataink múlt heti eredményei
- Feltöltve: 2024-03-25 19:00:00
U7 - Bozsik fesztivál
️Nagy Gábor: “Vasárnap megkezdődött a tavaszi Bozsik szezon az U7-es korosztálynak is. Három csapattal vettünk részt a fesztiválon. Az ifjú palántáink ügyesen játszottak a délelőtt folyamán, igyekeztek megvalósítani a kért dolgokat, egyre jobban kijön a különbség a javunkra. Ez a befektetett munka miatt van, ennyivel többször találkozunk a labdával hétközben.”
U9 - Bozsik fesztivál
️Farkas Gergely-Nagy Gábor: “Szerencsére nagy létszámmal tudunk részt venni a rendezvényen 20 fővel! Sokaknak ez volt az első fesztivál, amin részt vettek ők bátran vették ezt az akadályt! A "rutinosabbak" akik már az ősz folyamán is velünk voltak, bátran fociztak pár játékosnál kiemelkedően látszott a fejlődés! “
U11- Régiós Bozsik
️Horváth Dániel: “Vasárnap Regionális Bozsikra utaztunk Mórra, ahol 6 mérkőzést tudtunk játszani a Főnix, Mór, Iváncsa, Oroszlány, Tata és a Csákvár csapata ellen. Az első két mérkőzésen még nagyon dekoncentráltak voltunk sok egyéni, illetve technikai hibát vétettünk és lelkesedésben sem azt kaptam vissza, amit elvártam volna. A harmadik mérkőzésre szerencsére sikerült átlendülni ezen a holtponton és sikerült az egyéni, illetve a technikai hibákat is minimalizálni és egy sokkal összeszedettebb csapat képét keltettük. A negyedik mérkőzéstől viszont még jobban sikerült felpörögni a mérkőzésekre és meglepően szépen és pontosan játszottunk, ami a gólokban is megmutatkozott, illetve a védekezésünk is nagyon stabil volt. Összességében egy nagyon jó napot zártunk. Gratulálok a gyerekeknek! Oklevélben részesült Simonics Márk."
U12 - Mór – Komárom VSE 1-6
️Torday Dávid: „Környezeti hatások (erős szél, egyenetlen talaj) rontottak a játék képén, több pontatlanság, hiba jellemezte csapatunkat. Egyéni képességekben azonban szinte minden területen föléjük tudtunk kerekedni. Javarészt ellenfél térfelén zajlottak az események. Ellenfelünk labdakihozatalaiból több gólt is szereztünk letámadásunknak köszönhetően. Labdaszerzésben jól szervezettek voltunk, Szikora a védelem tengelyében remekül irányított, kommunikált, tisztázott ha szükség volt rá. Ellenfelünk nem nagyon jutott el kaput veszélyeztető lövésig/befejezésig. Labdabirtoklást ellenfelünk agresszív hozzáállása megnehezítette, Ződi, Balogh A. ellen sokat szabálytalankodtak. A csapat hozzáállásával elégedett voltam!
Jók: Somogyi, Balogh A, Szikora, Ződi, Tokodi.”
U13 - Mór – Komárom VSE 1-7
️Holbik János: „Napsütés, szél, birkózás, győzelem! Ha röviden írhatom akkor ennyi, magunknak tettük nehézzé a mérkőzést!
Lassan és pontatlanul játszottunk, bár minden párharcot megnyertünk, de nem tudtunk belőle előnyt kovácsolni, mert azonnal eladtuk a labdát. Kondival győzedelmeskedtünk, mert ellenfelünk a 60.perc végére teljesen elfogyott fizikálisan! Remek egyéni akciókkal végül fölényesnek mondható, de nem szép játékot hozó győzelemmel térhettünk haza! Tanulnunk kell ebből is, minimum azt, hogy a hétközi munka a hétvégén érik be!
Hajrá KVSE, Hajrá Komárom !
Jók: Vörös Adrián, Lincz Róbert, Kalmár Kende, Csipánszky Gergő.”
U15 – Komárom VSE - Hegyvidék UFC Gerzo 1-6
️Vasi Krisztián: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az 1.félidőben tetszetősen játszott a csapat, talán a szezon legjobb játéka volt, de sajnos gólt nem sikerült szerezni. A 2.félidő elején gyorsan kaptunk két gólt, de ezután mi is vezettünk néhány szép támadást, amiből szépíteni tudtunk. Sajnos a mérkőzés végére picit felőrölt minket a fizikálisan erősebb vendégcsapat, ami miatt picit lecsúsztunk a szerelésekkel, a lepattanó labdák megszerzésével, így újabb gólokat kaptunk. Sajnos a végeredmény csalóka, mert jobb helyzet kihasználással szorosabb meccset játszhattunk volna, még az utolsó percben is ziccerünk volt a szépítéshez. Játékban sokat tettünk ezen a meccsen, de ahhoz, hogy ez eredményben is jelentkezzen muszáj lesz javítani a helyzetkihasználást.”
U16 – Komárom VSE - Főnix Gold FC 1-8
️László Péter: „A bajnokság legerősebb csapata ellen játszottunk pénteken. Egy percig sem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. A csapatom mindent megtett, hogy szoros mérkőzést játszunk, annak ellenére is, hogy többen betegen vállalták a mérkőzést, hogy ki tudjunk állni.”
U19 – Pápai ELC – Komárom VSE 0-4
️Bán Roland: „Az egész mérkőzés folyamán nagy fölényben voltunk, Letámadásunknak köszönhetően jó pozíciókban szereztünk labdákat, amiből veszélyes támadásokat tudtunk vezetni. Amit elterveztünk, hogy hol szeretnénk megbontani az ellenfelünket azt sikerült is megvalósítani, tetszetős kombinatív játékkal többször is a hazai védelem mögé sikerült kerülnünk. Viszont a kapu előtt sokkal határozottabbnak kellene lennünk! Gratulálok a srácoknak! Haladunk a célunk felé. „
(Bortókép: U13-as utánpótlás csapatunk )